Sajtómegjelenés

Történelmi emlékparkot avattak

Mezőföldi élet, 2010. október

Iváncsa - Főtér és történelmi pihenőpark avatásra gyűlt össze Iváncsa lakossága a búcsú napján, szeptember 19-én délután.

Az ég kegyes volt és a rendezvény idejére elállt az eső, így a sok száz ember gyönyörködhetett a szép környezetben és a színvonalas műsorban, majd a résztvevők közösen falatozhattak a kemencénél. Miénk itt a tér – zúgta a hangszóró az LGT dalát, ... Molnár Tibor, Iváncsa leköszönő polgármestere üdvözölte a megjelenteket s a búcsúzó testület nevében, rövid beszéde végén azt kívánta, sokáig legyen lehetőségük az iváncsaiaknak élvezni a fejlesztéseket, amiket értük, velük valósított meg az önkormányzat. A folytatásban a jelenlévők benépesítették a teret. Idősek és fiatalok nézegették az időszalag képeit, ami nem más, mint a térburkolatba kígyóvonalban beépített, süttői mészkőlapokból és a közéjük illesztett, megvilágított 12 gravírozott gránitlapból készített elegáns és látványos burkolati elem. A gravírozott gránittáblák Iváncsa régészeti, történelmi ereklyéit örökítik meg, emléket állítva a település egy-egy múltbéli fordulópontjának. (Tartalmi tervek: Bircsák Lajosné, a Helytörténeti Gyűjtemény vezetője). Mindenki gyönyörködött a szép burkolóanyagokban és a frissen telepített növényekben. ...
Az új főteret és a történelmi pihenőparkot is a Körtekert Táj- és Kertépítő Stúdió tervezte. A projekt az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében valósult meg, három hónap alatt, a sárbogárdi V-DBK Fővállalkozói Kft. kivitelezésében. A megvalósításhoz elnyert támogatás 29.062.857 Ft. A főtér pályázati dokumentumában szerepelt, de nem kapott támogatást egy csobogó megépítése. Az önkormányzat úgy döntött, hogy ötletpályázatot hirdet és javaslatokat vár e köztéri elem helyének a kialakítására.



Vissza