De mitől lesznek olyan különlegesek ezek a növények? Egyáltalán növények? Hááááát…. határeset. A zuzmók több, teljesen eltérő, önmagában is életképes faj együttélésével születnek meg. Egymástól rendszertanilag viszonylag távol álló lények: algák és gombák bandázásából jön létre ez a furcsa házasság. Az algák, más néven moszatok biztosítják a színtesteket, ők felelősek a fotoszintézisért. A gombák pedig fonalaikkal felveszik a vizet és a benne oldott ásványi sókat. A két fél kölcsönösen előnyös üzletet köt, egymás között csere-berélik az anyagokat. A tudomány szimbiózisnak hívja ezt a jelenséget. A gombák biztosítják a nyersanyagokat, ezeket az algák átveszik tőlük, egy kis napfény segítségével szervesanyaggá alakítják azokat, majd egy részüket visszajátszák nekik cserébe az alapanyagokért. Mindenki jól jár: az evolúció évmilliókkal előttünk feltalálta a win-win helyzetkezelést. A tökéletes üzlet, a tökéletes házasság.
Olyannyira tökéletes, hogy a zuzmók mindenhol zúznak, hasítanak a legszélsőségesebb élőhelyeken is. Mivel az algák és a gombák példásan támogatják egymást, olyan környezetben is életben maradnak, ahol a józan ész szerint már nem szabadna semminek sem túlélni. Képesek létezni a sivatag homokjában, a sarkvidékeken, a trópusokon, de megtalálhatók a mi mérsékelt égövünkben is. Megtelepszenek a sziklafalakon, a fák kérgén vagy levelén, de akár a nyers betonon, sőt fémfelületeken is találkozhatunk velük. Különösen télen szembeötlők, mert jól bírják az alacsony hőmérsékletet, és a párás téli levegőben, a levelek nélküli világban viszonylag sok fényhez jutnak. Kísérletek igazolták, hogy egészségesek maradnak a világűr sugárzásában, egyesek pedig egészen a Marsig elmennek: bölcs, tudós kutatók ugyanis azt állítják, hogy a zuzmók képesek lennének megélni a vörös bolygón. Hogy ebből mi igaz, annak bizonyítására még várnunk kell addig, amíg a növényvédelmi vizsgálatokat a Tejútrendszerre is kiterjesztik.
A zuzmók törzsének (Lichenophyta) képviselői látszatra a semmiből élnek, nincsenek gyökereik, a nyersanyagokat és a vizet teljes testfelületükön képesek felvenni. Olyasmi ez, mintha mi nem bekanalaznánk egy tányér finom húslevest, hanem megmártóznánk, úszkálnánk egy jót a cérnametélt és a sárgarépakarikák között, majd a muri végén jóllakottan másznánk ki a kuktából. Már csak ezért a látomásért is érdemes elolvasni ezt a cikket. Kifinomultabb ízlésvilágú olvasók gondolhatják ugyanezt töltöttpaprikával, az édesszájúak pedig mogyorókrémmel.
El lehet képzelni, hogy ha az ilyen, egész testen keresztül történő tápanyagfelvétel csak a molekulák szintjén működik, azért túlzottan eltelni nem lehet tőle. Talán ennek is köszönhető, hogy a zuzmók nagyon-nagyon-nagyon lassan, vagy még annál is lassabban nőnek. De azért nőnek! Minden évben megvan egy-két milliméter, és azért az is valami. Főleg a Marson… És, ha egész életükben NŐnek, akkor igenis kiérdemlik a NÖvény nevet, (hogy egy kicsit elkalandozzunk az etimológia felé is, mivel nem ÁLLnak le a növekedésben, mint az ÁLLatok.)
Adott tehát egy sziklafal vagy egy fakéreg, ahol hébe-hóba csurran-cseppen egy kis nedvesség, a szél oda-odafúj néhány porszemnyi ásványi anyagot, és nagyjából ennyi egy zuzmó élete… Nincs látványos virágzása, nem hoz szép, formás leveleket, sem finom termést, vagy izgalmasan terjedő magokat, csak szerzetesként morzsolja a szikláját, szürcsöli a harmatot, és boldog, ha egy madárka odapöttyint egy kis szervestrágyát. Elég uncsi élet. Még a szex sem dobja föl, merthogy a zuzmók nem szálltak be a nemek harcába. Nincsenek jóképű, izmos zuzmófiúk, sem csábos, gömbölyded zuzmólányok, csak némi telep-darabolódás. Ha valamilyen fizikai behatásra letörik a zuzmónkból egy darabka, az kicsit arrébb gurul vagy éppen a szél fújja máshova, ott újra megtelepszik, és folytatja tovább unalmas kis életét. A legfurcsább az egészben, hogy a zuzmóknak mégsem lesz elegük belőle. Évtizedeken, évszázadokon keresztül képesek ezt csinálni, olyannyira kitartóan, hogy a Föld legöregebb élőlényei között a zuzmók is szép számmal képviseltetik magukat. Több száz éves telepeket is találhatunk, ha hinni lehet az évente-egy-mm-növekedés teóriájának.
Bár a zuzmók nem csábítják el egymást, mint más, magasabb rendű élőlények képviselői, mégis látványosak, csodaszépek. Persze, ahhoz, hogy csodaszépnek lássuk őket, elég különleges ízlésre van szükség. Mert nem úgy csodaszépek, ahogy mondjuk a rózsák vagy a pávakakasok, hanem úgy, mint a kortárs, modern festészet nonfiguratív műalkotásai. Legtöbbet talán az absztrakt pointillizmusból tudnak felmutatni, viszont hagyományosan, kizárólag természetes alapanyagokkal dolgozva. Ez annak köszönhető, hogy sokféle színanyagot tartalmaznak, így vannak közöttük sárga, zöldes, barna, vörös, szürke, fehér, kékes árnyalatú fajok is, azaz szinte a teljes színskálát lefedik. Mindez egy szép fehér sziklán… el lehet képzelni. Zuzmógaléria. Ökograffiti.
Hiába szépek, dísznövényként nem tarthatók, mert mesterségesen nem szaporítják őket. Ha egy kis darabkát lemerzsolunk belőle valahonnan, a zuzmótöreket összekeverjük vízzel és nagyon híg trágyalével, majd otthon egy sziklára ecsettel rákenjük, már csak 10 évet kell várnunk, hogy egy egycentiméteres színes paca legyen a sziklán. Nem az, amit féktelen szórakozásnak lehetne hívni… Van ugyan a kereskedelemben dekorációs célú zuzmó, de ezek már nem élő növények, hanem különféle vegyszerekkel kezelt, a messzi északon begyűjtött termékek.
Van-e a zuzmóknak növényvédelmi jelentőségük? Hát, ami azt illeti, a fák törzsén is megélnek, ugyanúgy vizet és ásványi sókat vesznek fel a környezetükből, mint a dísznövények, úgyhogy elsőre elég gyanúsak szegénykék. Ráadásul ott vannak azok a titokzatos gombafonalak, és ugyanúgy bevonatokat képeznek, mint mondjuk a penészgombák vagy a lisztharmatok… De ez csak a látszat, ami ellenük beszél. Tökéletes alibijük van, semmiben nem tesznek kárt, teljesen ártatlanok. Bár ott élnek a növényeinken, egy csepp nem sok, annyi tápanyagot sem vesznek el tőlük, nem terjesztenek betegségeket, nem árnyékolnak, nem okoznak semmi gondot. Sőt! A zuzmók azt jelzik, hogy a kertünkben szép tiszta és párás a levegő, mert bár sok mindent elviselnek, a légszennyezést, a kén-dioxidot nem bírják. Emiatt indikátor-fajoknak is hívják egyik-másik képviselőjüket, hiszen megtelepedésük azt jelzi, hogy ez a veszélyes anyag nincs jelen a környezetben.
Persze, hogy ne legyen ilyen egyszerű a képlet, van azért olyan terület, ahol a zuzmók nemkívánatos lények. A természetközeli, tiszta levegőjű parkokban a zuzmók képesek megtelepedni a szobrokon, emlékműveken, a kőkerítéseken, a temetők sírkövein vagy az épületeken. Különösen esős, párás időben látványos a jelenlétük. Mivel savakat termelnek, amivel szépen lassan feloldják a kőzeteket, idővel akár komoly gondokat is okozhatnak. A legegyszerűbb mechanikusan védekezni ellenük, és rendszeres drótkefézéssel, takarítással visszaszoríthatók. Szélsőségesen párás levegőjű helyeken, Magyarországon is felszaporodhatnak az idős fák törzsén vagy a vázágakon. Mivel önmaguk testméretéhez képest nagy mennyiségű vizet tudnak felvenni és tárolni, súlyuk is jelentős lehet. Öreg, korhadt, törékeny ágakon, odvas fákon ezért okozhatnak problémákat, hiszen a vizes zuzmóréteg súlya törésveszélyessé teheti a koronát. Az ilyen extrém esetekben itt is megoldást jelenthet a drótkefe vagy akár a hagyományos kéregkaparó is, amit nagyapáink még általánosan használtak, mi viszont teljesen elfeledkeztünk róla. Pedig sok károsító visszaszorításában meglepően hatékony.
Mit tegyünk tehát, ha a kertünkben zuzmókkal találkozunk? Semmit. Semmi tevőleges vagy harcos megnyilvánulásra nincs szükség. Inkább örvendezzünk nekik. Egyfajta üzenetei ők a Természetnek: nagyjából minden rendben, szép, tiszta, párás a levegő a kertedben, harapni lehet. Nincs nagy gáz. Vagy legalábbis nincs benne kén-dioxid.
